2013. április 26., péntek

Chapter 3.


*V*
Végre elkészültem. Apuék már szédültek a szobában való rohangálásom miatt.
- Akkor kész vagy?- kérdezte anyu.
- Lenaaaa...- jött oda hozzám Kry kiskutya szemekkel- Nem mehetek én el a randira helyetted?
- Nem.- vágtam rá röhögve.
Pár perc múlva kopogtak, úgyhogy rohantam ajtót nyitni. A rohanás 10 lépésből állt. 1. mert nagy lépteim vannak. 2. a szoba nagysága miatt.
- Szia- nyitottam vigyorogva ki az ajtót.
- Szia. Fuhh gyönyörű vagy.- nézett végig mosolyogva rajtam.
- Köszönöm...!- mosolyogtam vissza rá.- Öhm...- fordultam hátra, be a szobába- Majd jövök.- mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót.
*J*
-NEM, NEM, NEM!!- kiabáltam, majd elkezdtem bőgni. Bármi eszembe juthat, csak a Liammel töltött első randim nem.
A csók a a tengerben, amikor felkapott, a tengerparti vacsora... NEM.
Felálltam a székemről, kicsaptam magam előtt az ajtót, lementem a konyhába és elővettem egy kést. Felrohantam, és szerencsére senki se vett észre.
Kulcsra zártam az ajtómat, leültem az ágyamba és... Elkezdtem vagdosni az ereimet. Kicsit felnyögtem a fájdalomtól, de aztán már megszoktam. A vér elkezdett fojni, én pedig néztem. Végig folyt a karomon, kicsit görbén... A Liammel való kapcsolatom jutott róla eszembe. Néha hullámzó volt, de sokszor remekül megvoltunk. Szerettük egymást. Nagyon. Soha nem távolodtunk el egymástól. Mindig sokat nevettünk, vagy néha sírtunk, mindent megbeszéltünk... Ezért nem értettem, most ezt.
- Lena, engedj be!!- dörömbölt Niall az ajtómón. Észre se vettem, hogy előtte kopogott volna.
- N-nem.- kiabáltam vissza erőtlenül.
- Mit csinálsz?- Niall.
- Valamit...
- Basszus Lena, ha valami hülyeséget csinálsz most azonnal állj le!
- És ha nem? Akkor mi lesz?- nem válaszolt.- Niall?- megint nem.- Horan?- semmi. Fogtam egy zsepit, ráraktam a kezemre és odamentem az ajtóhoz. Kinyitottam és Niall ott állt.
- Tudtam, hogy kijössz.- mondta.
- Ahjj...
- Mi van a kezeddel?- pillantott a zsepire amit a csuklómon tarottam. Időm se volt szólni, azonnal betolt a szobába, és becsapta magunk mögött az ajtót.
Megálttunk a szoba közepén, Niall levette a zsepit a csuklómról. Kicsit meglepődött és elszörnyedt.
- Miért?- nézte még mindig a csuklómat, amiből már csak kicsit vérzett.
- Szerinted?- Niall sóhajtott. Visszarakta rá a zsepit, majd rám nézett.
- Többet ne csináld. Liam nem akarná.
- És mit érdekel engem Liam?!- életem legnagyobb hazugságát mondtam ki.
- Liam drogozik.-  sokkot kaptam. Levert a víz. A szívem egyre hevesebben dobogott, és könnyek szöktek a szemembe.- Ezt az egyetlen kiutat találta, és nem tud leállni.
- M-mit csinál? N-nem akarom elhinni. NEM. Az lehetetlen.- hisztiztem.
- Lena... Nyugi. Hamarosan elvonóra küldjük. Anyja se bírja már, se a tesói.-  mondta. Visszafolytottam a könnyeimet, nyeltem egy nagyot, sóhajtottam és mélyen Niall szemébe néztem.
- Niall, légyszíves tegyél meg nekem valamit.- kezdtem. - Megfordulsz, kimész azon az ajtón, elmész tőlünk, hazamész és elküldöd... őt elvonóra.
- Len...
- Kérlek.
- Rendben. Akkor szia.- mondta és megölelt, majd elment.
Ledőltem az ágyra, és gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy kéne valamit csinálni. Nem punnyadhatok itt egész életemben, erős vagyok. Niall elküldi Li-t elvonóra, Liam pedig elfelejt engem... Ahj... Mintha ez olyan könnyű lenne.
A telefonomért nyúltam, és elkezdtem csörgetni azt az embert aki mindenben mellettem áll. Perriet.
- Lenaa, végre! Nem akartalak hívni, mert nem tudtam mi van veled, a fiúktól értesültem rólad. Annyira sajnálom! Liamnek már leüvöltöttem a fejét egyszer-kétszer.- hadarta el.
- Pezz. Annyira hiányzol!
- Te is!- Pezz.
- Nem találkozunk ma? Mondjuk aaaa...- nem akartam a Funky Buddha-t mondani- A Fubric-ban?
- Ömm... Dee. Rendben. 10-kor?
- Jó. A bejárat előtt találkozzunk. - én.
- Okés, szia.- letettük a telefont.
**
Az emberek nevetnek a London-i éjszakában, beszélgetnek, vidámak. A szórakozóhelyre kisebb-nagyobb tömegek mennek be. Már akit beenged a 2 öltönyös gorilla.
- Lenaa.- jelent meg Perrie, és adott nekem két puszit.
- Helló.- vakartam egy vigyort magamra.
- Hogy vagy?- kérdezte.
- Jól.- hazudtam.
- Tényleg?- persze, hogy nem hitte el.
- Nem.- ennyire süt rólam, hogy depi vagyok? Na jó igen.
Visszagondoltam az elmúlt napokra. A sok sírásra a sok emlékre.
- Hiányzik...- motyogtam.
- Tudom.- pár másodpercig még álltunk ott, aztán beálltunk a sorba.
- Tee.- szólalt meg Perrie. - Most jut eszembe, én ismerem az igazgatót. Na tolakodjunk csak előre.-vigyorgott.
Előre mentünk, kaptunk pár "szép" szót, meg 'ÚRISTEN OTT VAN PERRIE EDWARDS ÉS ELENA ROSEWOOD!"-ot.
- Hellóó- mosolygott Pezz a biztonságiakra.
- Perrie?- nézett rá az egyik majom.
- Igeeen. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy bemehetünk-e? Ismerem William-et.- vigyorgott kedvesen, miközben a tömeg mögöttünk visítozott.
- Persze menjetek csak.- engedtek be minket. Újra elkezdtek anyázni és sikongatni mögöttünk.
A zene dübörgött, a táncoló embereken színes fények villogtak. A DJ bíztatta a tömeget, mi pedig Perrivel betolakodtunk a táncoló tömeg közé.
Itt már nem érdekelte senkit, hogy kik vagyunk. Csak mozogtunk a zenére, és semmi nem érdekelt minket. Sem Liam, se senki.

*másnap reggel 7 óra*
A szemem csukva, de érzem, hogy egy puha ágyban fekszem. Valaki szuszog mellettem. Egy férfi/fiú. Kinyitottam szemem. Kicsit még hunyorogtam a reggeli fény miatt. Amikor megláttam, hogy hol vagyok... Nem. Csak álmodom.
Oldalra fordítottam a fejem a szuszogó emberhez. Niall volt az. Itt vagyok a fiúk házában, Niall szobájában. Pár szobával arrébb Liam.
Jobbnak láttam ha most azonnal el tűnök innen. Az a ruha volt rajtam amiben mentem Perrivel.
Tényleg, Perrie...?! Tuti Zayn-nél van.
Felkeltem az ágyból, gyorsan rendbeszedtem magam valamennyire. Niall kicsit elkezdett mocorogni.
Épp nyitottam az ajtót, amikor még visszanéztem és Niall figyelt kék szemeivel.
- Hová mész?- kérdezte rekedtes hangon.
- Hogy kerültem ide?- kérdeztem vissza.
- Azt majd elmondom.- sóhajtott.- De óvatosan, mert lehet Liam már fent van.
- Jó, szia, majd beszélünk.- mondtam és kisétáltam az ajtón, majd becsuktam magam után.
Óvatosan és halkan sétáltam le.
Hatalmas, óriási, csodálatos szerencsémre nem volt lent senki.

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen rövid lett, de csak ennyit tudtam kihozni magamból... De azért remélem tetszett:) Várom a komikat:)
xxSaccii

2013. április 17., szerda

Chapter 2.


Tegnap amikor anyu hazaért, majdnem sokkot kapott. Bömbölve elmagyaráztam neki mindent, ő pedig elég megértő és egyedül hagyott. Mondjuk óránként hordja fel nekem a kakaót, ami nagyon kell a túlélésemhez. Plusz néha egy kis csokit is hoz fel hozzá. Tegnap Kry fejét is leüvöltöttem, úgyhogy azért is sírtam pluszba. Apu pedig egyszer jött fel, morogva és elkezdte előttem szidni Liamet, úgyhogy még jobban sikerült bőgnöm, már fuldokoltam, ezért apu úgy gondolta kimegy. Szerintem anyu tegnap felvilágosította aput a gondomról, de 100%, hogy alig fogott fel valamit.
Mindig jön egy emlékkép a Liammel töltött időkről. A legszebbek.
*V*
Apuékkal indultunk reggelizni. Kinyitottam az ajtót és a szívem egy pillanatra megállt.
- Jó reggelt!- köszöntött vidáman Liam.
- Köszi, neked is, de máskor nyugodtan kopogj be- nevettem- Mióta állsz itt?
- 10 perce.- mosolygott. Rá pár másodpercre Kry sikított a hátam mögül. Kicsit megijedtem, de Liam is.- Basszus Kry!- fordultam hátra.
- De-de-de-de!! ÚRISTEN!!- csak forgattam a szemem.
- De aranyos- vigyorgott Liam, én pedig hangosan felröhögtem.- Szia- köszönt oda most már normális vigyorral a húgomnak.
- H-helló- dadogott. Apuék értetlenül álltak ott.
- Apu, menjetek nyugodtan le reggelizni. Mi addig elleszünk.- mondtam.
- Rendben, siessetek. Sziasztok!- mosolygott anyu. Apu kicsit szúrósan nézett Liam-re, én pedig csak ráztam a fejem.
- Viszlát- köszönt el Liam is, apuék pedig eltűntek a szemünk elől.
- Li-Liam, készíthetünk egy fotót?- láttam, hogy Kry mindjárt sír, ezen pedig elmosolyodtam.
- Persze. - mondta kedvesen Liam.
- Bemegyek a fényképezőért.- mondtam és elsétáltam Krystal mellett. Hamar megtaláltam szerencsére. - Na álljatok egymás mellé- mosolyogtam. Kry odaslisszolt Li mellé. Liam átkarolta Kry derekát és nyomott egy puszit az arcára. Kry-nak lett egy feje a képen.
Liam elengedte, a húgom feje pedig olyan vörös volt, hogy azt hittem szétrobban. Odajött a fényképezőért, megnézte és elégedett fejet vágott.
- Kry, menj le anyuékhoz, mi is mindjárt megyünk. - szóltam huginak.
- De...
- MENJ!- Liam csak nézte a "nővér vs. húg" jelenetünket.
- Ajj... Oké, de siessetek.- villogtatott egy mosolyt Liamre, én pedig megforgattam a szemem.
- Cuki.- mondta Liam.
- Élj vele együtt 12 évig, utána biztos megváltozik a véleményed.
- Ott a pont.- nevetett.
- Am menjünk le, vagy menjünk be?- biccentettem a szoba felé.
- Ahogy neked jó- mosolygott.- Éhes vagy?- kérdezte.
- Egy nagyon kicsit.- feleltem.
- Akkor menjünk- mosolygott.
- Jó- mosolyogtam vissza. Liam nyújtotta a kezét, én pedig belekaroltam. Úgy mint a házasok... Hát ez elég hülyén hangzik.
Röhögve és hülyéskedve mentünk le. Ismét megbámultak minket, plusz még pár lány oda is jött, akkikel Li fotózkodott, meg autogrammot adott nekik.
Amikor bementünk a szálloda éttermébe itt is sokan ránk szegezték tekintetünket.
- Egy kicsit zavarban vagyok- mondtam hülyén vigyorogva Liamnek.
- Nyugi.- mosolygott rám biztatóan. A következő pillanatban Liam keze az enyémre kulcsolódott. Kicsit meglepődtem... Kicsit. - Csak, hogy összezavarjuk őket.
- Jaa... Öhm ok.- én viszont nem akartam összezavarni senkit. Fura volt... Elindultunk az ételekhez.
Elég sokáig válogattam, hogy mit egyek. Végül egy nutellás szendvics és 6 kicsi amerikai palacsinta mellett döntöttem... Nutellával megkenve. Jól van Elena, csak hizlaljuk fel magunkat.
Amikor az asztalunkhoz tartottunk Li-vel, akkor vettem észre, hogy apu eléggé néz. Csak tátogtam neki egy 'ajj'-t, ő pedig fejcsóválva  visszafordult anyuékhoz.
*J*
Gondolataimat apu zavarta meg. Idegesen jött be a szobámba.
- Lena... Lehet, hogy nem fogsz örülni ennek... De Liam-nél voltam- sütötte le a szemét.
- MI? Mit kerestél te ott?- estem kicsit pánikba, mert már előre féltem.
- Megvertem az a kis mocskot. Hogy tehette veled ezt?- jött dühbe.
- APA!! Mit csináltál??- pattantam ki az ágyból.- Mennyire verted meg?- könnyek szöktek a szemembe, és tudtam nem sok kell, hogy legördüljenek az arcomon.
- Csak egy kicsit...
- Na jó. Most menj ki, kérlek!- apu engedelmeskedett nekem. Az éjjeli szekrényemhez mentem, megfogtam a telefonomat, és megkerestem Niall számát. 5 csörgés után vette fel, amikor már minden idegszálam szét szakadt.
- Elena?- szólt bele. Hangjában idegesség és aggodalom volt.
- Hogy van?- kérdeztem Liamre utalva.
- Nem jól. Apukád idejött és azonnal bevert neki ököllel egyet. Boxoló volt, mert Liam orra szerintem eltört...- ahogy meghallottam a nevét és ami történt vele görcsbe szorult a gyomrom és még jobban elkezdtem sírni.- Lena... Shhh.- próbált nyugtatni Niall.- Átküldjek valakit?- kérdezte.
- N-nem. Kösz-i-i.- szipogtam.
- Rendben.- sóhajtott- Én most leteszem. Kérlek, nyugodj meg.
- Jójó. Sz-szia- mondtam és leraktam.
Sírva borultam be az ágyamba. Ilyet nem néztem volna ki apuból. Miért kellett odamennie? Most akkor nem kéne ezen agyalnom.
Kb. 10 perc múlva csöngettek. 1 perc múlva pedig Harry-t láttam a szobám ajtajában.
- Basszus Lena.- nézett rám.
- Harry- mondtam sírva a nevét. Haz becsukta az ajtót, és odajött hozzám. Felültem az ágyban, ő elém ült és megölelt.- H-hogy van?
- Nincs a legjobb hangulatában, és Niall most viszi be a kórházba.- ahogy kimondta újra elkezdtem bőgni Harry-t pedig még jobban szorítottam.
- Egész az én hibám.- mondtam ki.
- Nem! Lena, nyugi!- ölelt át még-jobban - Figyelj. Most feküdj le és pihenj, jó? Itt vagyok.- bólintottam. Oldalra feküdtem, Harry pedig mellém. Átöleltem. Harryvel szoros kapcsolatban állok, úgyhogy nálunk ez normális volt. Főleg most.
*
Nem tudom mikor aludhattam el, de valamikor biztos. Harry is mellettem aludt.
Emlékszem az első Liammel való alvásomra...
*V*
- Szia!- köszönt kómás, rekedtes hangon Liam. Szemeim még nem nagyon nyíltak ki, de már rám mosolygott.
- Jó reggelt.- mondtam és megcsókoltam.
- Hogy aludtál?- kérdezte.
- Jóól.- feleltem és hozzábújtam. Belélegeztem "Liam-es" illatát, ami megnyugtatott valamiért.
Még egy kicsit összeölelkezve feküdtünk, aztán úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a többiekhez.
- Jóó reggelt szerelmesek!- köszöntött minket Louis. Mi csak mosolyogtunk és odahuppantunk a többiekhez.
- Milyen volt az éjszaka?- kacsintott ránk Harry.
- Mennyit hallottál?- Liam.
- Semennyit...- szontyolodott el Harry.
- Olyan volt.- nevetett Liam, majd mi is csatlakoztunk hozzá.
Eleanor-al és Perrie-vel beszélgettem kicsit, aztán úgy gondoltam haza megyek.
*J*
Harry elkezdett mocorogni mellettem, majd felkelt.
- Hány óra?- kérdezte, miután kibontakoztam karjaiból. Megnéztem a telefonomat.
- Fél6.
- Huh... Akkor jó sokat aludtunk... Ideje haza mennem. Gondolom senki se szívleli, hogy itt vagyok...- gondolkozott el.
- Csak apám nem. De vele ne törődj.- mondtam és megint eszembe jutott Liam... És megint elkezdtem sírni.
- Naa. Lena... Shh.- simogatta meg a karomat.

Köszönöm a rendszeres olvasókat és a két komit:) A következőt 3 komi után hozom:)
xxSaccii

2013. április 14., vasárnap

Chapter 1.

Gyalog mentem hazáig. Sírva. Nem fért a fejembe, hogy szakítottam Liam-el. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni és felfogni.
Az emberek megnéztek, főleg a fiatal lányok. Tudták ki vagyok. Láttam az arcukon azt, hogy nagyon szeretnék tudni, hogy miről van szó. Nem kell aggódniuk... Úgyis meg fogják. 
Biztos viccesen nézhettem ki. Egy lány aki remeg a sírástól és 3 nagy csomaggal siet az utcán. De nem érdekelt. Csak Liam érdekelt. Miért kellett találkoznom Dom-al? Miért volt "kimozdulhatnékom" amikor Liam épp koncertezett. Nem volt kedvem elmenni a koncertre, Liam ezt megértette. Találkoztam valakivel, akit nagyon szeretek. De nem jobban és nem úgy, mint Li-t.
Máris hiányzik. De nem fordulhatok vissza. Bele kell beszélnem magamba, hogy nem hiányzik. Nem fogom felhívni, nem fogom keresni. Max a többi srácot. Kell valami kötelék oda. Anélkül nem fogom kibírni. És persze Eleanor és Perrie. Nélkülük se bírnám ki. Liam-et... Fel fogom dolgozni. Tudom. Muszáj lesz.
Senki se volt otthon. Felrohantam a szobámba, ledobtam a cuccaimat és beborultam az ágyamba. A takarót magamra húztam, átöleltem a párnámat... Liam helyett.. És így sírtam tovább. Lehetetlennek tűnt abbahagynom.
*V* (szerk megj.: a *V* jel Visszatekintést jelent)
Élvezem a napsütést. Körülöttem az embereknek nevetve beszélgetnek, fürdenek a medencébe. Ez a kedvenc szállodám. Most kaptam egy kis egyedüllétet, mert anyu, apu és Krystal a húgom elmentek várost nézni. Nekem meg nem volt kedvem. Igen, pont nekem a nagy turistának.
- Szabad ez a napágy?- szólt egy hang, én pedig kicsit feltoltam a napszemüvegem és ránéztem. Egy barna hajú, jó testű, aranyos kinézetű srác állt előttem. Valahonnan ismerős volt, csak nem ugrott be, hogy honnan.
- Igen.-válaszoltam nyugodtan, majd visszatoltam a szemüvegem és tovább napoztam.
- Köszi- mondta és gondolom lefeküdt az ágyra. Egy kicsit csöndben voltunk, de utána megkérdezte.- Mit csinálsz?
- Mint látod, élvezem a napsütést.- feleltem  rá nem nézve.
- Én pedig élvezem a látványodat.- ez a válasz kicsit meglepett, és kicsit el is vigyorogtam rajta. - Hogy hívnak?- oldalra fordultam az ágyon, a srácra néztem és kezet nyújtottam neki.
- Elena. És téged?- fogtunk kezet.
- Liam. - mutatkozott be ő is. Ahaaa, beugrott. Abban a híres fiúbandában van. A One Direction-ben.
- Jaa. Tudtam, hogy valahonnan ismerős vagy!- engedtem el a kezét.
- Nem vagy őrült rajongó?- kérdezte mosolyogva.
- Nem. Ne hidd azt, hogy minden második lány a rajongótok.
- Khm.... Nézz körbe.- mondta. Körbenéztem. Szinte mindenki minket bámult. Hjajj de jó.
- Igen, minden második ember minket bámul, de lehet, hogy csak azért, mert mások is ide néznek. Csak azért néznek ide, hogy ne lógjanak ki a tömegből. - magyaráztam. Liam arca félmosolyra húzódott, én pedig tovább folytattam.- Nézd azt a nőt- biccentettem egy ember felé.- Fogalma sincs miért bámul ide. Csak azért néz minket, hogy ne legyen különc.
- Aha, értelek. Szóval utálsz minket. - mosolyodott el.
- Nem, nem utállak titeket. Sőt. A zenéitek tetszenek is, csak nem vagyok olyan rohadt nagy rajongó- mosolyogtam.
- Szép a mosolyod!- dicsért meg a tárgytól eltérve. Én csak mosolyogva lesütöttem a szemem.
Kínos csönd állt be köztünk, aztán Liam szerencsére megszólalt.- Szeretnél valamit csinálni?
- Medencézni- mosolyogtam lelkesen.
- Jó gyere!- felálltunk és elindultunk a medence felé. Liam simán belesétált, én viszont már nem annyira.
- Oké, ez napozás után elég nehéz- mondtam neki.
- Segítsek?- vigyorgott huncutan.
- Ne kössz!- nevettem.
- Naa- jött közelebb hozzám, én pedig hátrébb sétáltam.
- Meg ne próbáld!- Már csak pár centi választott el minket attól, hogy testünk össze érjen. Liam hirtelen felkapott én pedig sikítottam egyet, amire már tényleg mindenki aki a közelünkben volt idenézett, de nem érdekelt minket. Liam bevitt magával a vízbe, én pedig majd' megfagytam.
Liam lebukott a víz alá, majd feljött és megrázta a fejét.
- Ilyet többet ne!- nevettem.
A napunk remekül telt, rengeteget hülyéskedtünk, sokat beszélgettünk. Nagyon jó fej. És fantasztikusan érzem magam!! :)

*J* (szerk. megj: *J*=jelen)

Újra át akarom élni azt a napot! Liammel akarok lenni!

Na itt az első fejezet.:) Remélem tetszik, és fogjátok olvasni:) 2 komi után hozom a kövit:)
xxSaccii

2013. április 13., szombat

Bevezető.

- De Liam értsd már, meg, hogy nem csaltalak meg!!- üvöltöttem.
- Mondd annak aki hisz neked!- üvöltött ő is. 1 órája csak így kommunikálunk..
- Kinek mondja, hogy nem csaltalak meg, ha nem neked?!!- én.
- Nem tudom, de azok a képek csak azt bizonyítják, hogy azzal a Dominic gyerekkel hancúroztál!
- Úristen Liam! Neked az már hancúrozás ha belevigyorgunk a kamerába, hülyéskedtünk, átöleljük egymást és adunk két puszit??
-  Oké- jött közelebb hozzám. Testünk már szinte összeért. Csendben, farkas szemet nézve álltunk egymás előtt, Éreztem, hogy Liam a zsebem felé csúsztatja kezét, és... és kiveszi a telefonomat.
- LIAM!- kaptam utána, de ő már elfordult. Kicsit kapálóztam a készülékem után, de aztán feladtam. Úgysem talál benne semmit.
Még kb 2 percig kutakodott benne. Nem láttam az arcát.
Egyszer csak hirtelen megfordult, és adott nekem egy pofont.
Fél percig Liam-től elfordulva álltam. Hogy tehette ezt. Soha nem néztem volna ki belőle.
Visszafordultam és egy rémült tekintettel találtam szemben magam.
- E-elena, s-sajn- nem tudta végig mondani, mert közbe szóltam.
- Menj ki!- Liam engedelmeskedett. Ahogy kiment elővettem a bőröndömet és két nagy táskámat, és elkezdtem bőgni. Sírtam és sírtam.
 A legfontosabb cuccaimat bepakoltam. Majd megkérem valamelyik srácot, hogy hozzák utánam a többit.
Felkaptam a táskámat a bőröndömet pedig magam után kezdtem húzni. Kivágtam az ajtót, Liam pedig azonnal ellökte magát a faltól.
- Lena, kérlek beszéljük meg!- Liam.
- Nem, ezen nincs mit megbeszélni!
- Lena...- és ez így ment amíg le nem mentünk.
Szerencsére a többi srác elment már akkor mikor kitörőben volt a vitánk. Jobbnak látták, ha nem hallanak semmit.
- Elena, kérlek- szólt még egyszer utánam. Mély levegőt véve, letörölve a könnyeimet visszafordultam hozzá.
- Viszlát Liam.- mondtam és a sírástól remegve kisétáltam és becsaptam az ajtót.


Na sziasztok!:) Remélem tetszett:) 2 komi után hozom a kövit és kérlek írjátok le, hogy érdemes-e folytatnom. :)
xxSaccii